„Írói fogások” – A Collegium Hungaricum kiállításán jártak a felsős diákok

Home/Összefoglalók/„Írói fogások” – A Collegium Hungaricum kiállításán jártak a felsős diákok

A bécsi Collegium Hungaricum és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiállítása nyílt meg januárban a Collegium Hungaricumban, mely az étkezés szerepét ismerteti a magyar irodalomban.

A tárlat a sokszínű magyar irodalom gasztronómiai gazdagságát mutatja be a 16. század elejétől egészen napjainkig, nyolc téma köré építve fel. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását először Budapesten láthatták az érdeklődők, utána mutatták be Párizsban, Székelyudvarhelyen, Stuttgartban, majd pedig idén Bécsben. A kiállítás az irodalmi szövegek segítségével reflektál napjaink gasztroőrületére, és megmutatja, hogy nemcsak az evés öröme, de az étel hiánya is örökös probléma, valamint az arról való beszéd. A kiállítás alapvető célja, hogy az irodalom felé terelje a látogatókat, a szövegek mellett pedig egy olyan sajátos nézőpontot is bemutat, hogy hogyan lehet erre a témára egy kicsit másként nézni, nem feltétlenül arra fókuszálva, hogy kinek mi volt a kedvenc étele, hanem, hogy ezt íróilag mire lehetett használni.

Könyvek, kéziratok, fotók és szövegidézetek mellett olyan tárgyakat is láthatunk, amiket eddig még nem vehetettünk közelebbről szemügyre, ugyanis mostanáig személyes használati tárgyként funkcionált, az író konyhaszekrényében állt, a fiókjában lapult, vagy esetleg az ünnepi asztalát díszítette. Gyerekkori emlékek, családi kötődések, személyes történetek adják meg igazán ezen tárgyak értékét.

Az AMAPED felsős diákjai a hétfői tanórájuk keretében látogattak el a kiállításra, ahol egy rövid ismertetést, valamint egy étkezésről szóló részletet az „Ábel a rengetegben” hallgathattak meg a fiatalok. Ezt követően szabadon nézelődhettek, olvashattak, valamint kipróbálhatták a kiállítás interaktívabb részeit is. Tányérra kivetített ételeket cserélgethettek, de akárf verseket is főzhettek az interaktív fazékban.