Önismereti foglalkozás gyerekeknek a félelmek kezeléséről

Home/Összefoglalók/Önismereti foglalkozás gyerekeknek a félelmek kezeléséről

Október 21-én 16-19-ig került sor a tréning sorozat 2. részére.

A félelem, szorongás érzése minden gyermek számára ismert és leküzdése nagy erőpróba minden korban.

Ezen a foglalkozáson megküzdő stratégiákat és szorongáskezelő technikákat tanultak a kisrésztvevők.

Megismerkedtünk  Huppal, a kis bagollyal, aki félt a sötéttől és általa felfedeztük a sötétség egyáltalán nem félelmetes színeit. Átvarázsoltuk Rögvest, a félelmetes óriást úgy, ahogy a rémísztő gondolatainkat is át tudjuk változtatni barátságossá.

Relaxációban kicsi pingvinként kalandoztunk a váratlan akadályok között és elég bátorrá váltunk ahhoz, hogy megbirkózzunk a hirtelen elébünk toppanó helyzetekkel.

Megtanultuk a Féleleműző mondókát, amivel a hétköznapokban is elűzhetjük a Para Manót.

A gyerekek őszintén beszéltek legmélyebb félelmeikről pl: a sárkányról, szörnyekről, pókokról, de a betegségtől, haláltól, szeretteik elvesztésétől való félelmeikről is.

Fontosnak tartom, hogy hallják és lássák, hogy nyíltan és bátran felvállalhatják az érzéseiket. A másik gyerek megküzdési módszereit megismerjék, kipróbálják és nyitottak legyenek új megoldások alkalmazására.

Ha használják a most tanult technikákat, könnyebben szállnak szembe a napi félelmetkeltő helyzetekkel, ezáltal nő az önbecsülésük, önbizalmuk.

Novemberben folytatjuk!

Tóth Tünde Éva

Kineziológus, fejl. pedagógus