Idén négy zsűri foglalkozott a beérkezett videókkal. Az egyik zsűrit alkotta dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, oktató az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékén és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszéken. Dr. Fűzfa Balázs, Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, valamint Dr. Szaffkó Péter egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója. Ők hallgatták meg a prózát előadó nagyobb korosztályt, valamint a magyarországi verseket előadó nagyobbakat.

Havas Judit összegzése:

Különleges helyzet, különleges vers- és prózamondó verseny 2020.

A járvány miatt idén nem kerülhetett sor a személyes találkozásra Bécsben, de hála Mentsik Szilvia elnöknek –akinek az ötlet köszönhető- valamint a szervezést, előkészítést végző csapatának, hogy minden nehezítés ellenére mégis nagyszerűen sikerült az idei AMAPED 11. szavalóverseny!

A három fős zsűrink nevében, amelynek tagjai Dr. Fűzfa Balázs, Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője. Dr. Szaffkó Péter egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója  és jómagam, mint megválasztott elnök, mindenek előtt hálás köszönetet kell mondjak a tökéletesen előkészített munkáért, amely lehetővé tette, hogy idén is megrendezésre kerülhessen a nagy hagyománnyal rendelkező vers-és prózamondó verseny, ha virtuálisan is. Mint értesültem, 151 vers- és prózamondó versenyző indult szokatlan módon, de lelkesen ebben az évben. Nem lehetett kis feladat a versenyzőkkel, a felkészítő tanárokkal, szülökkel való kapcsolattartás, valamint a pontozólapok elkészítése, a nevek, a korosztályok, a művek szerzőinek s a művek címének pontos rögzítése, valamint a youtube program csatolása! Mindez tökéletes volt!  A zsűri munkájához így minden feltétel adott volt.

Nagy  élvezettel hallgattuk meg a prózamondóktól a népmeséket, Kulcsár Ferenc, Szabó Magda, Padisák Mihály, Tasnádi Emese, Mészöly Miklós, Lázár Ervin, remek írásait, s Zrínyi Miklósról az összefoglaló értekezést. S aztán a versmondókat, akiktől Petőfi Sándor, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Várnai Zseni, Dévényi Erika, Lackfi János egy-egy versét halhattuk, láthattuk átélt, szép előadásban.

Igazán minden versenyző első helyet érdemelt volna! Egy telefon vagy laptop kamerája elé állni és úgy elmondani, átadni egy szöveget, véleményem szerint embert próbáló feladat! Még a rádió stúdiójához szokott, a Vers mindenkinek televíziós műsorban szereplő művészeknek is komoly feladat a közönség nélküli megszólalás. Mert kell a közönség, az oda-vissza áramló energia az előadónak az írói, költői gondolatok közvetítéséhez, átadásához!

De itt a fiatalok, tán a selfi világban való otthonosságuk miatt is, kiválóan helyt álltak.

Szép, tisztán beszéltek, érzékenyen szólaltatták meg a verseket, prózákat. Mindnyájunknak nagy élményt adtak a produkcióikkal. Nem akarok senkit kiemelni név szerint! Mert mint írtam, komolyan is gondoltam, hogy  mindenki első helyezett nálam! A kedves zsűritársaimmal teljesen összhangban, talán éppen ezért nehezen hoztunk döntést a helyezetteket illetően.

Még nem szóltam a versenyzők megjelenéséről. Igazán jólesően néztem a felvételeket: mindenki ünnepélyesen, a versenyhez méltóan jelent meg a képernyőn! Köszönet ezért is minden résztvevőnek.

Milyen felemelő volt ennyi fiatalt hallgatni! A jövő nemzedékére büszke vagyok.

Köszönöm, hogy ennek a rendhagyó versenynek részese lehettem s hogy élményben gazdagodhattam!

______________

A második zsűri tagja volt Arató Zsófia, aki a Pécsi Egyetemen tanít magyar mint idegen nyelvet, valamint iskolai keretek között oktat magyar nyelvet és irodalmat. Balázs Emese a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, Fűzfáné Csuti Borbála pedig a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem tanára. Ők foglalkoztak a határon túli óvodások és elsősök által elmondott versekkel, a diaszpórában élő kisebbek verseivel, valamint a határon túli 4-5. osztályosok által előadott versekkel.

Fűzfáné Csuti Borbála összegzése:

A versenyen részt vevő gyerekek és felkészítőik jó verseket választottak, többségükben egyéniségükhöz megfelelőt. Versmondásuk ennek megfelelően kedves és hiteles volt. Sikeres rendezvényt tudhattok magatok mögött, gratulálok munkátokhoz.

Szeretettel, Bori néni

______________

Szabó Csilla az ÉS?! Színház rendezője és Komarno önkormányzati képviselője, Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke és Németh Ervin a soproni Petőfi Sándor színház drámapedagógusa, dramaturgja a prózát előadó kicsikkel foglalkozott, a határon túli 2-3. osztályosok verseit, valamint a magyarországi alsósok verseit hallgatta meg.

Németh Ervin összegzése:

Elöljáróban el kell mondanom, volt bennem némi félsz attól, miként lehet egy nagyon személyes műfajban – ahol valaki egyedül, társak nélkül vonja magára a közönsége figyelmét – hitelesen megszólalni úgy, hogy ezúttal a közönség nem látszik, nem lélegzik együtt az előadóval. Nem jutnak vissza hozzá az előadás közben azok az energiák, amelyek szerencsés esetben ott áramlanak a nézőtéren. Nem érkezik vissza egy mosoly, nem látja a közönség szemében visszatükröződni a szöveg keltette érzelmeket. Nincs ott szemben más, csak az értünk drukkoló szülő vagy a tanárunk – no meg a kamera vagy telefon rideg lencséje.

Aztán ahogy – félszeim és fenntartásaim ellenére – belemerészkedtem a beküldött felvételek hallgatásába, nézésébe, kiderült, hogy nem kellett volna ennyire tartanom a dologtól. Mert a személyiség varázsa még így is erős, egyszerűen nem lehet legyűrni. És akadtak jó páran, akik megajándékoztak azzal az élménnyel, hogy a szövegen keresztül rájuk láthattam egy kicsit.

Mivel egy vers- és prózamondó online (ám eltolt idejű) találkozó zsűrije voltam, talán joggal várható el tőlem, hogy néhány mondatban összegezzem az általam látott három csoportban szerzett tapasztalataimat – hátha hasznára lesz valakinek…

A legkisebbek prózamondói között feltűnően sok jó hangú, kifejezetten kellemes hangszínnel rendelkező gyerekkel találkoztam, akiket élvezettel hallgattam: tetszett, hogy nem erőltetik túl a „mesemondói” hangot és attitűdöt, mégis megmarad a mesemondás személyessége és a helyzet megkívánta hangulata is. A mesék választása is rendben volt, terjedelmük megfelelt a mesemondók életkorának, „elbírtak” a szöveggel. Szerencsére már csak keveseknél lehetett találkozni a korábban ragályosan elterjedt „mondom – mutatom” stílussal. Nagyobb figyelmet kellene viszont fordítania a felkészítőknek arra, hogy ne nyomja agyon a szövegmondást a „mindent hangsúlyozás” (gyakran még a kötőszók és a névutók is hangsúlyosak), s jól sikeredjék a kérdőmondatok intonációja. Ugyanígy fontos, hogy figyeljenek a jó légzésre, mert a kapkodás széttöri a szöveg egységét és áldozatul esik a mesemondói helyzet hangulata is.

A másik csoportban a határon túli 2-3. osztályosokat hallgattam végig, ahol két olyan dologra figyeltem fel, amely általános gondnak tűnik – s nem csak ebben a korosztályban. Az egyik a szerző és a cím közlésekor rosszul használt intonáció: mind a szerző családnevének első szótagjára, mind a keresztnév első szótagjára ugyanolyan erős (néha a másodikra még erősebb) nyomaték esik, s erre még a cím első szótagjának nyomatéka is „rácsap”. Holott az lenne a természetes, hogy csupán a családnév első szótagjára kerüljön a nagyobb nyomaték, s a név többi része – mintegy egybefüggő egységként – már nyomatéktalan legyen, majd a cím első szava kapjon újabb nyomatékot, miközben a dallammenet a szerző nevének első szótagjától folyamatosan ereszkedő, a cím első szaván a szerző nevének végén hallható hangmagassághoz képest kissé magasabban indul, majd végig ereszkedik. (No, ezt azért a „rendes” zsűriértékelés közben gyorsabban megmutattam volna…) Sajnos, sok esetben a rossz hangsúlyviszonyok – a helytelen légzéstechnikával „karöltve” – a versek szövegén is eluralkodnak, s ennek következtében néhol a versritmusból képtelen kiszabadulni az értelem, máshol viszont a sok fölösleges nyomaték miatt szétesik a szöveg.

A másik sarkalatos pont a szövegválasztás. Nagyon nagy arányban választanak (vagy talán inkább kapnak) a gyerekek olyan szövegeket, amelyek nézőpontja és beszédmódja egyáltalán nem a gyereké, sokkal inkább egy didaktikus-filozofikus felnőtt hang, vagy a vers lírai énje éppen olyan típusú vershelyzetből szólal meg, ahol a felnőtt beszél a gyerekhez. Jobban oda kell figyelniük a felnőtteknek, hogy milyen szöveget kínálnak fel a versmondók számára, mert ha nem találkozik össze a versben megszólaló én és a versmondó élettapasztalata és hangja, akkor nagyon nehéz fölfedezni a szöveg mögött az előadó gyereket.

A csoport versmondóit hallgatva mindezzel együtt is kaptam néhány nagyszerű élményt – hadd emeljem ki ezek közül a legemlékezetesebbeket! Nagy Tamás versválasztása telitalálat: elhiszem és élem vele együtt a szituációt, a fiút épp olyan vásottnak látom, akár a zokniját. Jól artikulál, bár a tempót kissé lelassítja, s a két nagy gesztus sem hiányzik, de látszik: egyéniség a srác! Szikszai Emma-Regina meg épp az ellenkezőjével lep meg: a vers mintha felnőttesebb lenne az életkoránál, viszont éretten, átgondoltan és nagyon átélten képes megszólaltatni a szöveget. Heghi Anna meg azzal kápráztat el, hogy egy szösszenetnyi Szabó Lőrinc-vers során kivirul a szöveg, ahogy gyönyörűen megoldja a rövid dialógusokból építkező vers váltásait, s mindegyikkel új színt hoz. Érezhetően ott van mögötte ő!

A magyarországi 1-4. osztályosok által küldött produkciók nagy többségében értéknek számít a tiszta, szép beszéd, a versmondók jó orgánuma, bár a kisebbeket még elviszi a vers ritmusa, a nagyobbaknál már érezhető a tagolt, értelmezett versmondásra törekvés. Ám itt is nagy probléma az életkornak nem megfelelő versválasztás, amelynek egyenes következménye, hogy hiányzik a mondott szöveg mögül a személyiség, vagy éppen egy „jól megcsinált” szövegmondás takarja el a versmondói ént, esetleg a túlértelmezés torzítja el az előadás hangvételét. Nagyon nagy azok felelőssége, akik a gyerek kezébe adják a verset: egyrészt nem minden vers „mondható”, nem kedvez az előadásnak, másrészt ha nem olyan vershelyzetet tartalmaz, nem olyan érzésről, gondolatról szól, ami a gyerek életkor szerinti sajátja, akkor sajnos előrevetíthető a kudarc.

Mindezzel együtt mégis ki kell emelnem a versmondó gyerekek közül itt is néhányat, akiket talán az általam meghallgatott három csoport összes alsósa között a legjobbaknak találtam. Hadd említsem először Gál Dániel nevét. Ő azok egyike volt a sok Szabó Lőrinc-verset választók között, aki megtalálta (akinek megtalálták) azokat a verseket a költő Tücsökzene című ciklusából, amelyek látásmódja megidézi a gyermeki szemléletet, s a tízesztendős kisdiákot mutatja fel a vershelyzetekben, tehát éppen úgy szemléli a versbeli én a világot, ahogy a negyedik osztályos versmondó is érzékelheti akár. Revelatív élmény volt számomra Dani versmondása, még sosem hallottam ennyire a saját hangján megszólalni ezt a verset! Egy ilyen korú, nagyon érett gondolkodású, remek előadókészséggel rendelkező – és a felnőttek által el nem rontott – gyerek kellett hozzá: a hangjában és a szemében is ott van a gyermeki rácsodálkozás, ami a versnek sajátja. S ott van benne az őszinte valóságra döbbenés! Már most nagyszerű előadó Dani, remélem, találkozunk majd vele később nemcsak a pódiumon, hanem színpadon vagy filmen is!

Kalmár Hunor meg valami olyan csodát művel, ami egy felnőtt versmondónak is javára válna. Rossz a versválasztás (a Lóci-verseket nem gyerekeknek kell mondaniuk), ám Hunor mégis hihetetlenül meggyőző: amikor a versbeli gyermek szerepéből szólal meg, a hangja mindig élettel teli (s az apa hangját is csak egyszer téveszti el). Jó lenne találkoztatni olyan szövegekkel, amelyek teljes egészében az övéi! Ugyanez a helyzet Kingl Marcell László esetében is: játszik az arca, a szeme, együtt él a szöveggel azon pillanatokban, amikor a saját gyermeki hangján szólalhat meg. Csak meg kellene neki találni a megfelelő verset vagy prózát!

Igen, érzem, mindenki, aki eddig jutott az olvasásban, azt kérdi: miért papolok annyit, inkább segítsek abban, hogy jó és friss versek kerülhessenek a gyerekek kezébe. Nem térek ki a kérdés elől, hanem mellékelek is a versmondó találkozó szervezőinek egy listát (nemcsak szerzőket és címeket, hanem szövegeket is), amelyet ígéretükhöz híven eljuttatnak majd a résztvevőknek. Bízzanak bennem: mindegyik szöveg értékes, jól mondható, megjelöltem a korosztályt s még azt is, fiú vagy lány szólaltassa meg inkább. Legalább akkora örömömre lenne, ha szolgálhatnám vele a versmondókat, mint amekkora öröm volt most hallgatni őket!

______________

A negyedik zsűri tagjai Dr. Szoták Szilvia, az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, Dr. Bali János, kutatási, stratégiai és koordinációs igazgató a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél, valamint Dr. Molnár Gergely, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője voltak. Ők hallgatták meg és értékelték a diaszpórában élő nagyobbak verseit, a határon túli nagyobbaktól beérkezett verseket, valamint a magyarországi 5-6. osztályosok verseit.

Szoták Szilvia:

Az AMAPED kollégáinak kreativitása évről-évre tartogat meglepetést, így tulajdonképpen számítottam a lebonyolítást jellemző profizmusra. Egy-egy vers meghallgatása az online térben is igazi szellemi csemege. Élvezet, mámor és kitűntetés is egyben zsűrizni olyan diákokat és felnőtteket, akik a „szenvedély margóján”  lépegetve teljes beleéléssel mondják el úgy a kiválasztott verset, ahogy ők megélik és értelmezik. Élmény volt a magyar nyelv különböző változatain megszólaló szavalatok meghallgatása, s az az összhang, amely a zsűriben a kollégáimmal folyó munkát jellemezte.

Molnár Gergely:

Szívet melengető érzés volt látni, hogy a rendhagyó körülmények ellenére mintegy 150 fő nevezett be az idei AMAPED Mesemondó- és Szavalóversenyre! Köszönjük szépen a sok-sok gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek, hogy kamera iránti félelmét leküzdve, e rendhagyó körülmények között is vállalta, hogy ennyi szép magyar verset, mesét szólaltat meg, méghozzá igen magas színvonalon! A költészet, a mesemondás, a páratlanul értékes magyar vers- és mesekincs, és a rajtuk keresztül felragyogó magyar nyelv – most ismét világosan kiderült – összeköt és közelebb hoz egymáshoz, lerövidíti és megédesíti a karanténban töltött napokat és heteket. Vagyis lélektisztogató, egészségmegőrző szerepük sem elhanyagolható. A zsűri nevében köszönöm tehát, hogy ilyen szép számban vigyáztatok az egészségünkre, és kívánom, hogy vigyázzatok saját és közvetlen környezetek jó egészségére is, vagyis olvassatok, hallgassatok, mondjatok ezután is sok magyar verset, mesét!

Bali János:

„Nyelvében él a nemzet!” – talán sohasem volt aktuálisabb a közel kétszáz éve megfogalmazott gondolat, mint ma, 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás és a koronavírus okozta vészhelyzet évében. Kisebbek és nagyobbak bizonyították, hogy a magyar nyelvű kultúra képes határokon átívelően összefogni a nemzetet. Felemelő volt tapasztalni, hogy a mai gyermekek generációja milyen értően és hitelesen, alázatosan és szenvedélyesen nyúlt irodalmunk becses alkotásaihoz. Kimondott szavaikban, szemeik csillogásában hallani és látni véltem a bíztató jövőt, nem csupán az ő életükben, hanem a teljes nemzeti közösségre értve is. Hálásan köszönöm az AMAPED-nek, Mentsik Szilvia elnök asszonynak, hogy a kényszerítő körülmények ellenére nem törölték a versenyt, hanem egy új formában valósították meg azt. A látszólagos hátrányból előnyt kovácsoltak. A feltöltött videók mindenki számára elérhetőek lettek a világhálón, volt olyan előadás, amelyet többször is megnézhettünk. Ha bármikor is elcsüggedne az ember, a gyermekek verseit újrahallgatva biztosan derűsebb lesz a világ!