Mikulás ünnepség a Nagykövetségen december 6-án

Home/Összefoglalók/Mikulás ünnepség a Nagykövetségen december 6-án

Közösen várta idén a Mikulást az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület és a Központi Szövetség, BMI Magyarország Bécsi Nagykövetségén december 6-án.

A rendezvényen 176 három és tíz év közötti gyermek vett részt, akiket a Nagykövetség nagytermében fogadott Magyarország bécsi nagykövete, Dr. Nagy Andor rövid beszédével, mellyel megnyitotta az ünnepséget, valamint köszöntötte a jelenlévő gyerekeket és pedagógusokat. Ezt követően az Bognár Szilvia és zenekara kápráztatta el a teremben lévőket „TitokTok”című adventi műsorával. Az énekesnő alaposan megmozgatta a gyerekeket, kicsik és nagyok is ugráltak, táncoltak a fülbemászó dallamokra, majd pedig a koncert végén együtt énekelték a Mikulásnak a „Hull a pelyhes fehér hó” című dalt. A Mikulás érkeztével megismerhették Szent Miklós történetét, majd pedig nem maradt már más hátra, mint hogy a Mikulás, és az őt segítő manók kiosszák a csomagokat a gyerekeknek. Az ajándékozást követően még kis büfé is várta a résztvevőket.

A műsor létrejöttét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.