Mesemondó – és Szavalóverseny az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületénél - idén másképpen

Idén 11. alkalommal készültünk erre a mindig pörgős, hangulatos, szívhez szóló, sokszor családias rendezvényre. Az újévet mindig azzal a tudattal kezdjük, hogy készülhet a plakát, a felhívás, nézzük, idén milyen évfordulók vannak, kit is emelhetnénk ki ajánlott szerzőnek. Indul a verseny hirdetése, jönnek a jelentkezések, alakulnak a csoportok, összeáll a zsűri, megérkeznek a nyeremények, kész az emléklap is, és hirtelen azt vesszük észre, hogy  holnap van a nap. A nap, amiért megint hónapokig dolgoztunk, a nap, amikor izgulunk, rohangálunk, szervezkedünk, koordinálunk. A nap, amikor egy-egy pillanatra megállunk, egy-egy versre felkapjuk a fejünket és csak hagyjuk, hadd ragadjon magával. A nap, amikor annyi gyereket láthatunk néha félve, néha büszkén kiállni, és szavalni, olykor mesélni. A nap, amikor örömet csalhatunk a versenyzők arcára az emléklapokkal, ajándékokkal. És a nap vége, amikor újra magunk maradunk, csak a kollégák és a zsűri, és fáradtan, mosolyogva emlékezhetünk vissza arra, mi minden történt velünk egy nap leforgása alatt.

Idén minden máshogy alakult. Idén mi is változtatni akartunk. A pályázat kiírásakor úgy döntöttünk, adjunk esélyt olyanoknak is, akik nem tudnak eljönni Bécsbe egy nap erejéig, így miért ne lehetne online része is a versenynek? Hát legyen, csináljuk meg! És így utólag visszanézve ez az ötlet, Mentsik Szilvia, az AMAPED elnökének elképzelése mentette meg nekünk idén a mesemondó- és szavalóversenyt. A beérkezett 168 jelentkezésből körülbelül 80 volt személyes, a többi jelentkező videóval készült. A közben kialakult helyzet sem vette el a többség kedvét, és csak páran morzsolódtak le. A végeredmény: 151 beküldött videó. Érkezett hozzánk 56 magyarországi előadás, 66 videó a szórvány településekről (26 vajdasági, 9 felvidéki és 31 erdélyi jelentkező mutathatta meg, mit tud), 17 ausztriai személy állt videó elé, 8 versenyzőt hallgathattunk meg Németországból, 4 előadót pedig Spanyolországból. Ez számunkra is új, és mindenképpen pozitív tapasztalat volt, hiszen elérhettünk olyan gyerekeket és felnőtteket is, akiknek más körülmények között esélyük sem lett volna részt venni a programon. Egyet biztosan állíthatunk: jövőre is biztosítunk online felületet a jelentkezésre! Emellett természetesen bizakodva várjuk, hogy jövőre ismét személyesen élhessük át a napot.

Idén négy zsűri foglalkozott a beérkezett videókkal. Az egyik zsűrit alkotta dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, oktató az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékén és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszéken. Dr. Fűzfa Balázs, Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, valamint Dr. Szaffkó Péter egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója. Ők hallgatták meg a prózát előadó nagyobb korosztályt, valamint a magyarországi verseket előadó nagyobbakat.

A második zsűri tagja volt Arató Zsófia, aki a Pécsi Egyetemen tanít magyar mint idegen nyelvet, valamint iskolai keretek között oktat magyar nyelvet és irodalmat. Balázs Emese a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, Fűzfáné Csuti Borbála pedig a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem tanára. Ők foglalkoztak a határon túli óvodások és elsősök által elmondott versekkel, a diaszpórában élő kisebbek verseivel, valamint a határon túli 4-5. osztályosok által előadott versekkel.

Szabó Csilla az ÉS?! Színház rendezője és Komarno önkormányzati képviselője, Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke és Németh Ervin a soproni Petőfi Sándor színház drámapedagógusa, dramaturgja a prózát előadó kicsikkel foglalkozott, a határon túli 2-3. osztályosok verseit, valamint a magyarországi alsósok verseit hallgatta meg.

A negyedik zsűri tagjai Dr. Szoták Szilvia, az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, Dr. Bali János, kutatási, stratégiai és koordinációs igazgató a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél, valamint Dr. Molnár Gergely, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet osztályvezetője voltak. Ők hallgatták meg és értékelték a diaszpórában élő nagyobbak verseit, a határon túli nagyobbaktól beérkezett verseket, valamint a magyarországi 5-6. osztályosok verseit.

A kategóriákat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy minden kategóriában közel azonos versenyző legyen. Köszönjük a zsűri alapos munkáját, és hogy ilyen körülmények között is hihetetlen gyorsasággal meghallgatták és értékelték a beküldött előadásokat.

Nincs más hátra, mint a helyezettek listája:

Vers diaszpóra óvoda – 3. osztály

1. Lakatos Gréta

2. Pauwlik Emma és Horváth Botond

3. Lakatos Nóra és Tiborfi-Gányi Kitti

Vers diaszpóra 4. osztály és idősebbek

1. Petrovai Réka

2. Mester Emma

3. Kiss Áron Attila

Különdíj: Bányi Kriszta

Vers magyarországi 1-4. osztály

1. Gál Dániel

2. Kalmár Hunor

3. Fogl Karina és Hamperger Kata Veronika

Különdíj: Kingl Marcell László

Vers magyarországi 5-6. osztály

1. Mihály Panka

2. Bocskay Botond, Hídvégi Henrietta és Kürthy Dorottya

Különdíj: Radnai Lili Emma és Akkermann Dániel

Vers magyarországi 7. osztály és idősebbek

1. Lehoczki-Lénárd Valentina

2. Sasvári István Vince és Kosztics Violetta 

3. Kőrösi Róbert László

Különdíj: Oláh Zsófia és Nagy Kata

Vers határon túli óvoda 1. osztály

1. Csehák Emma

2. Fazakas Dávid

3. Borbáth András

Vers határon túli 2-3. osztály

1. Szikszai Emma-Regina és Nagy Tamás

2. Heghi Anna

3. Sóti Sára

Vers határon túli 4-5. osztály

1. Šiška Zea

2. Szép Benedek és Pongrácz Zsófia

3. Lovas Jázmin és Bővíz Zsóka

Vers határon túli 6. osztály és idősebbek

1. Sziveri Éva

2. Galusz Áron

3. Neagoi Éva

Próza óvoda – 4. osztály

1. Szántó Katalin

2. Magyari Hanna

3. Simon Izabella

Különdíj: Hrabovsky Annamária és Kotormán Dániel

Próza 5. osztály és idősebbek

1. helyezett Kecskeméti Bence Odin

2. helyezett Sabján Alexandra és Balley Ingrid

3. helyezett Baráth Emma

Különdíj: Mihály Panka és Szép Benedek

Mindenkinek köszönjük a részvételt és a belefektetett munkát, bízunk benne, hogy jövőre személyesen folytatjuk!

Az AMAPED csapata

Farkas Dorina írása

                             

Impresszum

AMAPED
Verein Ungarische PädagogInnen in Österreich
E-Mail: office@amaped.at
Adresse:

Wien, 6. Bezirk, Mariahilfer Straße 1c, HT 2 / SOU Top 2
Hivatali órák / Bürozeiten:
Hétfö / Montag: 16:00 - 19:00
Szerda / Mittwoch: 16:00 - 19:00
Péntek / Freitag: 8:30 - 11:00

BIC: BAWAATWW
DVR-Nr.: 4008141
IBAN: AT22 1400 0028 1086 3440 ZVR-Zahl: 620854815

© AMAPED - Minden jog fenntartva - Alle Rechte vorbehalten