Élmények, barátságok és közös kalandok a Zánkai Erzsébet-táborban

Élmények, barátságok és közös kalandok a Zánkai Erzsébet-táborban

Idén nyáron ismét különleges lehetőség nyílt a Bécsben és környékén élő magyar gyermekek számára: az AMAPED szervezésében a Zánkára utazhattak, hogy együtt töltsenek egy mozgalmas, vidám és felejthetetlen hetet a Balaton partján a Zánkai Erzsébet-táborban. A csapatot Pataki Katalin és Huszár Zoltán kísérte, akik a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaiként mindketten aktívan részt vettek a magyar közösségek támogatásában.

A vonattal történő közös utazás végére a társasjátékoknak köszönhetően a különböző életkorú és érdeklődésű gyermekek néhány óra alatt összekovácsolódtak: együtt nevettek, szurkoltak egymásnak, új társakat találtak, és természetesen azok között is barátságok alakultak ki, akik korábban még nem ismerték egymást.

A szállás elfoglalását követően a napok rendkívül változatosan teltek. A
sárkányhajózás és a lézerharc igazi csapatpróbát jelentett, a tábori olimpia és a sportnap pedig megmutatta, milyen lelkesedéssel tudnak küzdeni a gyerekek egymásért és a csapatukért – egyúttal szép elismeréseket és érmeket is hazahozhattak. A flag football különösen izgalmas kihívásnak bizonyult, de a versengés mellett természetesen a jókedvé volt a főszerep.
A kalandvágyók számára a kalandpark, a trambulin és a különböző ügyességi feladatok tartogattak izgalmakat, míg mások a VR- és videójátékos foglalkozások, a csocsó, a léghoki, a pingpong vagy éppen a társasjátékok világában találták meg a kedvenc időtöltésüket. A közös sétahajózás során a Balaton szépségét is megcsodálhattuk, a strandolás pedig igazi nyári kikapcsolódást jelentett, mely után kifejezetten jól esett az interaktív kutyás bemutató szőrös segítőivel játszani és együtt tanulni.

A tábor nemcsak a sportról és a kalandokról szólt – esténként kulturális programok színesítették a napokat: többek között a Zaporozsec, a Magashegyi Underground duó és a Szent Efrén együttes koncertjén is részt vehettünk. A táncház, a közös buli és a tábortűz körüli éneklés pedig olyan felszabadult pillanatokat teremtett, amelyekben a gyerekek igazán önfeledten lehettek együtt.

A programok között a kreativitásnak és a gondolkodásnak is jutott hely. Salamon király rejtvényeinek megfejtése, a különböző csapatversenyek, valamint a filmvetítések újabb közös témákat és beszélgetéseket adtak. Még a váratlan időjárás sem szegte kedvünket: amikor a vihar miatt elmaradt a strandolás, a közösségi térben rögtön találtunk új elfoglaltságokat.

A hét végére már egészen más volt a hangulat, mint érkezéskor. A kezdetben még egymást kereső gyermekekből összetartó társaság lett. A búcsúzkodáskor pedig egyre többször hangzott el a mondat: „Jövőre is jövök!” A kísérők számára ez volt a hét egyik legszebb visszajelzése. Jó volt látniuk, hogy a Bécsből és környékéről érkező gyermekek nem csupán egy nagyszerű nyári kirándulással gazdagodtak, hanem olyan kapcsolatokkal is, amelyeket remélhetőleg a tábor után is tovább tudnak ápolni. Egy hét, amelynek végére már voltak közös történetek, belső poénok, új barátságok – és néhány olyan gyerek is, aki hazafelé már biztosan tudta, hogy jövőre is
találkozik társaival. A kísérők pedig remélik, hogy lesz is kit viszontlátni jövőre Zánkán.