Színházlátogatás: Janikovszky Éva: Az úgy volt…
„Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas, és amellett fárasztó is.” Hangzik az ikonikus idézet Janikovszky Éva: Az úgy volt… című előadásban a budapesti 6szín Teátrumban, ahová november 19-én látogattunk el, az AMAPED szervezésében.
A színpadon az írónő könyvei elevenedtek meg, és a szerző jellegzetes iróniája és humorérzéke jelent meg a darabban, amelyen gyerekek és felnőttek együtt tudtak nevetni. és együtt próbálták megérteni a gyermekkor kihívásait és örömeit a születéstől a kiskamaszkorig.
A díszlet, a kosztüm és a kellékek érdekessége az egyszerűségük volt, hiszen a színészi játék által tudtuk el képzelni, hogy a báb éppen egy anyuka, vagy később már a kishúgocska. Ez az egyszerűség a közönség kapcsolatát az előadással, mivel a nézők képzeletére is támaszkodott, akárcsak ahogyan a gyerekek játszanak a valóságban.
Janikovszky Éva írásai segítenek töltekezni, jobb kedvre derítenek, mégis tele vannak bölcsességgel. Írásai máig aktuálisak, a mai gyerekek számára is érdekesek. Öröm volt látni, ahogy ezek a történetek életre keltek a színpadon, és összekötötték az előadás nézőit.
Az előadást követően lehetőségünk nyílt megtekinteni a Móra Kiadó irodáját, ahol Kovács Zsanett vezetett minket körbe és a szebbnél szebb festmények mellett, megnézhettük azt a hatalmas polcot is. ahol az idén megjelent könyvek szerepeltek. A gyerekek még kaptak is ajándékba egy-egy szép könyvet.
Láthattunk egy fényképet Marék Veronikáról, amint a Laci és az oroszlán című meséjének japán gyerekek által készített illusztrációját nézi. Ugyanis Japánban rendkívüli népszerűségnek örvend ez a mű, olyannyira, hogy Laci és az oroszlán feliratú határidőnaplót, tolltartókat is gyártanak. De nemcsak Marék Veronika művei népszerűek külföldön, hanem Janikovszky Éva írásai is, melyeket számos nyelvre, például, németre, angolra, oroszra, de még kínai nyelvre is lefordítottak, és ezen kiadásokat is megtekinthettük a Móra Kiadó irodájában.
A gyermekkönyvek eme világa megerősítette azt a meggyőződésünket, hogy Janikovszky Éva és más magyar szerzők művei értékes kincseket jelentenek a világ számára, és az irodalom ereje határokon átível.
Kőrösiné Forgó Ilona