Szavalóverseny a Petőfi emlékév alkalmából

Home/Összefoglalók/Szavalóverseny a Petőfi emlékév alkalmából

Mikor igazán jó egy szavalóverseny? Akkor, ha az már nem csak egy verseny, hanem egy olyan alkalom, ahová évről évre visszajárva, a többi szavalót szinte már barátként üdvözölve, a másik szavalatára is kíváncsian gyűlik össze a társaság, hogy eltöltsön egy vidám és értékes napot együtt.

Mert ezt jelenti nekünk, az AMAPED munkatársainak ez a program: örülünk, hogy még mindig ennyi embert megmozgat ez a rendezvény, a magyar nyelv szeretete, hogy a gyerekek, fiatalok és felnőttek tanulni, fejlődni akarnak, hogy évről évre visszajárnak. A versenyzők csoportosításánál már mosolyogva fogadjuk azt a rengeteg nevet, akikkel már sokszor találkoztunk az elmúlt években, és itt most nem csak a bécsi szavalókra gondolunk, hanem arra sok-sok diaszpórában, szórványban és nem utolsó sorban Magyarországon élő versenyzőre, aki több éve érdemesnek tartja arra a rendezvényünket, hogy időt és energiát ráfordítva részt vegyen rajta.

2020-ban még csak a szárnyainkat próbálgattuk az online versenyzés lehetőségének felkínálásával, ám azóta már ez a lehetőség is a program elmaradhatatlan részévé vált, lehetőséget biztosítva ezzel azoknak, akik nem tudnak egy napra Bécsbe utazni.

Idén összesen 162 versenyző jelentkezett a szavalóversenyünkre Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Magyarországról. 41 versenyző jelent meg személyesen az AMAPED székhelyén a Mariahilfer Straße 1C alatt, hogy összemérje tudását, míg 121 versenyző online vett részt a megmérettetésen.

Idén nem nagyon kellett kutakodnunk, milyen témát is adjunk a szavalóversenynek, hiszen 200 éve született Petőfi Sándor. A résztvevőknek ezért az ő munkássága előtt tisztelegve, Petőfi verseiből kellett, hogy felkészüljenek. Idén a Collegium Hungaricum is segítette a szervezési munkálatokat, ezúton is köszönjük nekik a támogatást!

Azonban nem csak a versenyzők térnek vissza hozzánk évről évre, hanem a zsűrinek felkért személyek is állandó tagjává váltak a csapatnak, hiszen sok-sok éve ugyanaz a csapat foglalkozik a szavalatok értékelésével.

A jelenléti versenyen a diaszpóra óvoda és 1. osztály, valamint a 2-5. osztály indulóit Fűzfáné Csuti Borbála – a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem szakos nyugalmazott tanára, Hegedűs Ildikó – a győri HOLD Színház vezetője, a Győri Nemzeti Színház művészeti titkára, valamint dr. Molnár Gergely – magyartanár, néprajzkutató, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség európai regős szakág vezetője, a Lechner Tudásközpont munkatársa értékelte, ők hallgatták meg továbbá az online diaszpóra csoportot is.

A jelenléti versenyre jelentkező magyar anyanyelvű versenyzőket dr. Fűzfa Balázs – az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, dr. Bali János – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási, stratégiai és koordinációs igazgatója, valamint dr. Szaffkó Péter – egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója hallgatta meg, továbbá ők értékelték az online versenyző legnagyobb (8. oszt. +) korosztályt is.

Az online versenyző magyar anyanyelvű óvoda, 1-2. osztály, valamint a 3. osztály kategóriájában résztvevőket Balázs Emese – a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, Németh Ervin – a soproni Petőfi Sándor színház dramaturgja, a Tantermi Színház program vezetője, valamint Wagner Szilárd – az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkésze értékelte.

Az online versenyző magyar anyanyelvű 4-5. osztály, 6-7. osztály, magyar mint idegennyelv, illetve magyar mint második nyelv kategóriákban induló versenyzőket dr. Havas Judit – előadóművész, irodalomtörténész, az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékének és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszékének oktatója, dr. Szoták Szilvia – az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, illetve Kilyénfalvi Gábor – a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnökhelyettese hallgatta meg.

Köszönjük idén is a zsűri lelkiismeretes, szakmai munkáját, bízunk benne, hogy jövőre újra találkozunk!

Nincs más hátra, mint az eredmények:

Jelenléti verseny

Diaszpóra óvoda – 1. osztály: 

  1. helyezett: Gábor Áron
  2. helyezett: Ledó Alexander
  3. helyezett: Kokanovic Mia

Különdíj: Németh Gréta

Diaszpóra 2. – 5. osztály:

  1. helyezett: Élő Bianka Lola
  2. helyezett: Máté Noah Leon
  3. helyezett: Bíró Mikolt Anikó

Különdíj: Szennay Szilárd

Magyar anyanyelv 4.- 8. osztály:

  1. helyezett: Tóth Amanda
  2. helyezett: Rákóczi-Bódi László András
  3. helyezett: Bocskay Botond

Különdíj: Erdélyi Iringó

Magyar anyanyelv 8. osztály – felnőtt:

  1. helyezett: Mihály Panka
  2. helyezett: Kecskeméti Bence Odin, Boross Kristóf, Tóth Domonkos
  3. helyezett: Gerőfi Vanda, Sercel Szonja

Különdíj: Kőrösi Róbert László

 

Online verseny

Diaszpóra

  1. helyezett: Pataki Lilla
  2. helyezett: Krocskó Linette
  3. helyezett: Troger Emma

Magyar mint második nyelv:

  1. helyezett: Schmitz Clara, Mühlbauer Marcel
  2. helyezett: Toth Lukas
  3. helyezett: Mühlbauer Maxim

Magyar mint idegen nyelv:

  1. helyezett: Rehberger Maya, Rehberger Jara
  2. helyezett: Kovacs Luisa
  3. helyezett: Lenz Sophie

Óvodások:

  1. helyezett: Szabó Győrfi Magor
  2. helyezett: Nagy Noah
  3. helyezett: Szatmári Anna, Szoboszlai Dóra

1-2. osztály:

  1. helyezett: Engi Adél
  2. helyezett: Sztipancsevity Dániel
  3. helyezett: Radák Patrik, Vascsák Jázmin

3. osztály:

  1. helyezett: Szalkai Áron
  2. helyezett: Juhász Hanna, Bálint Máté
  3. helyezett: Demeter Gábor

4 – 5. osztályosok:

  1. helyezett: Kiss Lia, Popluhár Véda Boglárka
  2. helyezett: Bakos Emma, Kazup Tilda
  3. helyezett: Pintér Alíz, Rájplik Flóra

Különdíj: Berencsi Emili, Fehér Mária Ilona, Kokos-Kállai Zsombor, Nagy Heléna, Turi Eszter

6 – 7. osztályosok:

  1. helyezett: Gál Hanna-Nóra
  2. helyezett: Szarka Hanna
  3. helyezett: Bukovszky Borbála, Lovas Jázmin

Különdíj: Kalmár Hunor

Felnőttek:

  1. Kovács Dobák Heléna
  2. Galusz Áron
  3. Sabján Alexandra

Képek forrása: Kovács Attila, Forrás: Rólunk.at

További cikkek a rendezvényről:

ORF ( https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3203370/)

Rólunk (https://rolunk.at/fiatalok/argentinanak-messi-nekunk-a-magyar-nyelv-a-nemzeti-kincsunk/)