Rendhagyó Mikulás a kicsiknek az AMAPED-ben
Az AMAPED legkisebb gyermekei sem maradhattak idén Mikulás nélkül, december 11-én együtt várták a kicsik és a szüleik a Mikulást az AMAPED termeiben. A rendezvényen negyven 0-6 éves gyermek vett részt, akiknek a Ringató és az Óperenciás babafoglalkozás pedagógusai készültek egy tartalmas délelőttel. A szülők együtt énekeltek karácsonyváró dalokat, mondókáztak a gyerekekkel, akik közben szabadon járhattak-kelhettek a teremben. A Mikulás érkeztével a gyerekek és szülők megismerhették Szent Miklós történetét, majd pedig nem maradt már más hátra, mint hogy a Mikulás kiossza a csomagokat a gyerekeknek. Az ajándékozást követően kis büfé és további Mikuláshoz és adventhez kapcsolódó játékok várták a résztvevőket.
A rendezvény az AMAPED és az „Europa”-Club szervezésébenvalósult meg.