Mesehét az AMAPEDben

Home/Összefoglalók/Mesehét az AMAPEDben

November 5-én mutatta be Petres-Majsa Adrienn Ratrak mesék című könyvét. A történetek egy családi síelés alatt Adrienn és 3 éves kisfiának ötletei alapján született, 100 százalékban szívvel és kézzel készítve. A képes meséskönyv 3-5 éves gyermekek számára készült, nem csak téli estékre, a szerző illusztrációival.

A bemutatón résztvevő gyerekek és szülők Ratrak Regő, a segítőkész és találékony hótaposógép világába csöppentek bele, megismerkedhettek barátaival, Villám Titusszal, a motoros szánnal, Hóágyú Gyurival, Konráddal a kukásautóval, Tódorral, a takarítóautóval, és Tóbiással, a traktorral is. A meseolvasás mellett Adrienn játékos feladatokkal is készült, a gyerekek együtt énekeltek és kézműveskedtek.

November 7-én a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás érkezett az AMAPED-be, Imre-Mács Katalin egy interaktív gyermekfoglalkozás keretein belül játszotta el a részt vevő gyermekekkel Malac Julcsa meséjét. A mese megismerése mellett a népzene és tánc is szerepet kapott a foglalkozáson, ezáltal a gyerekek teljesen a mese részévé válhattak, megtestesíthették a mese szereplőit, vagy akár a falu népét is, akik végig kísérték az ifjú pár életének alakulását.

November 10-én nyílt kiállítás Kiss-Vörös Mónika műveiből az AMAPED termeiben. Mónika a festményeivel színes pillanatokat szeretne csempészni az emberek rohanó hétköznapjaiba. A célja az, hogy illusztrációkat készíthessen gyermekkönyvekhez, versekhez vagy bármi máshoz. A kiállításra látogatók az ő által alkotott mesevilágba tekinthetnek be, valamint vásárolhatnak képeiből. A tárlat november 23-ig tekinthető meg.