Mikulás ünnepség
December 6-án a bécsi Collegium Hungaricumba látogatott a Mikulás az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének meghívására, hogy megajándékozza a gyermekeket. A színes programokkal egybekötött családi délutánt az AMAPED és az „Europa”-Club szervezte közösen, a rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Nemzeti Tehetségprogram – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Collegium Hungaricum támogatta.
Mikulás napján közel kétszáz lelkes gyerek és szülő érkezett a Collegium Hungaricum nagy termébe, hogy együtt várják a Mikulást. Az egybegyűlteket Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke köszöntötte, ezt követően pedig a Mesebolt Bábszínház előadását élvezhették a résztvevők. A Vásártér című három részes bábjáték felelevenítette a hajdanvolt vásárok hangulatát, amikor még mutatványosok, csepűrágók, bábosok járták a vásártereket. A fából faragott figurák egy hagyományos szoknyás bábszínpad ráncai közül bukkannak elő, melyet mindig hangos gyermekkacaj kísért. Az előadást gyermektáncház követte, ahol a kicsik kedvükre ugrálhattak, táncolhattak.
Az előadást és a táncházat követően már nem maradt más hátra, mint a Mikulás érkezése, melyet a kisgyermekek énekhangja kísért. A terembe érkező Mikulás minden jelenlévő gyermeknek csomagot ajándékozott. A műsor alatt és után az előtérbe kitérőket büfé és könyvvásár fogadta, ahol kedvükre nézelődhettek.