Magyarországi kirándulás Pünkösdkor
Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala a Rákóczi Szövetség Diaszpóra programjának köszönhetően 2018-ban kétszer vihetett gyerekcsoportot Magyarországra kirándulni. Az elsőkirándulásra Húsvétkor került sor, míg a másodikra Pünkösdkor.
A csoportot ez alkalommal is Fazekas Csilla és Farkas Dorina, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai koordinálták, és kísérték a 17 ausztriai gyermeket és fiatalt. A Diaszpóra program május 19-22 között meghirdetett kirándulására ez alkalommal csak ausztriai magyar fiatalok érkeztek (Bécs, Linz, Innsbruck… stb.), így a gyerekek gyorsan megtalálták egymással a közös hangot. Szombaton érkeztek meg a csoportok Budapestre, ahol a program egy „mesés” városnézéssel kezdődött, a gyerekekkel Mátyás király meséin keresztül ismertették meg a budai vár történetét. Ezt követően a csoport ellátogatott a Nemzeti Galériába, ahol a kicsik és nagyon a saját korosztályuknak megfelelő vezetést kaptak. A szervezők estére egy kis ismerkedéssel készültek, a gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerhették meg kicsit jobban egymást, majd pedig lehetőségük nyílt egy kis kézműveskedésre is, táskákat festhettek, gyöngyöt fűzhettek, vagy akár különböző karkötőket is készíthettek maguknak.
Vasárnap reggel a csoport Esztergomba utazott, ahol megismerhettük és körbe járhattuk az esztergomi várat, majd pedig aki igényt tartott rá, meghallgathatta a pünkösdi misét. Ezt követően a csoport újra útnak indult, ezúttal a cél Selmecbánya volt, ahol a gyerekek egy bányalátogatáson vehettek részt. Miközben mindenki sas szemekkel kereste a barlangban megbúvó denevéreket, bepillantást nyerhettünk a különböző bányászati technikákba, valamint a bányászok életébe.
Pünkösd hétfőn Ópusztaszerre látogattunk el, ahol megnéztük a Feszty körképet, majd pedig a parkot barangolhattuk be. Az egyes jurtákban különböző kézműves feladatokba lehetett bekapcsolódni, lehetett íjászkodni, néptáncolni, sőt, a pünkösdi királyválasztásba is betekinthettünk. Ópusztaszer után tovább utaztunk Szegedre, ami habár a Napfény városa, minket mégis az eső kísért. Ennek ellenére megnéztük többek között a Tisza partján található Móra Ferenc Múzeumot, bebarangoltuk a Dóm teret az összes látnivalójával (Dömötör torony, Somogyi Könyvtár, Dóm, Nemzeti Emlékcsarnok, Rerrich Béla tér), jártunk az Aradi vértanúk terén, ahol beszéltünk arról, miért is volt fontos 1956 a szegedieknek, valamint megnéztük a REÖK Palotát, valamint a Dugonics teret. Miután visszatértünk Budapestre a szállásra, még beszélgettünk kicsit arról, hogy milyen területeken jártunk, megnéztük térképen az adott városok elhelyezkedését, valamint beszélgettünk arról, hogy mi minden tartozik Magyarországhoz, még ha a határon kívülre is esik.
Kedden délelőtt a Hagyományok Házába látogattunk el, ahol Agócs Gergő és a Fonó Zenekar vezetett be minket egyes hangszerek használatába, megismerhettünk számos fúvós népi hangszert, de beszélgettünk például a cimbalomról is. A Hagyományok Háza után elmentünk a Parlamenthez, valamint megnéztük a Duna partján kiállított cipőket, melyek a zsidóknak állítanak emléket.
Programokban és kalandokban bő négy napot tudhatunk magunk mögött, köszönjük a szervezést a Rákóczi Szövetség munkatársainak, valamint a kirándulási lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek.