Tehetségkonferencián az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete

2016. szeptember 16-án, pénteken Tehetségkonferenciát tartottak a kaposvári Klebelsberg Kollégiumban, amelyre az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) is meghívást kapott. Az egyesületet Miklós Tünde képviselte, aki előadást tartott az AMAPED működéséről és céljairól, kiemelve a tehetséggondozás fontosságát.

Az AMAPED az egyetlen szervezet német nyelvterületen, amelyik megkapta a „Tehetségpont” kitüntető címet, így részt vesz a „Géniusz” programban, amelyet a magyar állam kiemelten támogat.

 „A Tehetségpontok alapfeladata a tehetségek felfedezése, azonosítása, a tanácsadás, a pályaorientáció, a lehetőségek, az információk személyre szabott megmutatása a tehetséges fiataloknak. Fő céljuk, hogy hatékony segítséget adjanak az érdeklődő fiataloknak tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához, ennek érdekében juttassanak el hozzájuk minél teljesebb és minél személyesebb információkat a különböző tehetséggondozó lehetőségekről. Figyelemmel kísérik az intézményi, helyi, térségi és regionális tehetséggondozó kezdeményezéseket és segítik ezeket abban, hogy minél intenzívebb kapcsolatrendszert tudjanak kiépíteni egymással, a tehetséges fiatalokkal, a tehetséges fiatalok környezetével, a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, és a tehetséggondozást segítő önkormányzati, egyházi, civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel. Helyi integráló szerepük mellett pedig maguk is részei a Magyar Géniusz Hálózatnak, melyben a csomópontok szerepét töltik be az információk áramlásában és feldolgozásában.” forrás: www.tehetség.hu

Az AMAPED számára rendkívül fontos Ausztria szerte egy információs hálózat kiépítése, amelynek segítségével megtalálhatják a legmegfelelőbb támogatási formát minden tehetséges diák számára. Az AMAPED célja, hogy a Bécsben és Bécs környékén, továbbá az Ausztriában élő magyar származású gyerekeket folyamatosan támogassa.  Ebben a szellemben több osztrák és magyar szervezettel kapcsolatban állnak és folyamatosan új kapcsolatokat keresnek.

Idén tizenkettedik alkalommal tartották meg a Tehetség Konferenciát a Klebelsberg Pedagógiai Nap alkalmából, a kaposvári Klebelsberg Kollégiumban. A rendezvényre Magyarország minden pontjáról, a Vajdaságból és Bécsből is érkeztek pedagógusok.

A konferencia Oláh Lajosné (Kaposvár alpolgármestere) köszöntőjével vette kezdetét, aki a tudás alapú társadalomról beszélt. Elmondta, hogy az oktatási szakemberek mellett Kaposvár önkormányzata is mindig nagy hangsúlyt fektet a tehetséges tanulóira, és elismeri eredményeiket.

Ezt követően Giber Vilmos az intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, aki Közép-Európa egyik legszebb campusának nevezte az intézményt. – „A Klebelsberg név kötelez, így már a kezdetektől a tehetséggondozás irányába indultunk el” – fogalmazott. (Gróf Klebelsberg Kunó a Trianont követő időszakban közel egy évtizedig volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, és kiemelt figyelmet fordított a tehetséges fiatalok felkutatására, valamint erre törvényileg kötelezte az oktatókat is).

Hujber Tamásné, a Klebelsberg Kollégium Tehetségpont szakmai vezetője beszédjében elmondta: -"2008-ban alakultunk, mi voltunk a megyében az elsők, a Dunántúlon a másodikak, azóta töretlen lendülettel működik a tehetségpont hiszen kétszeresen kiválóan akkreditált és most már európai tehetségponttá is váltunk"

A konferencián előadást tartott Prof. Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke, Dr. Dávid Mária az egri Eszterházy Károly Egyetem főiskolai tanára, Bessenyei Brigitta, az Életrevaló program szakmai vezetője, Dr. habil. Gyarmathy Éva PhD klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, valamint Fuszek Csilla a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója.

Délután két szekcióban folytatódtak az előadások, amelyeket a tehetségpontok képviselői tartottak, a saját módszereikről és eredményeikről. A jól szervezett és rendkívül sok hasznos információt adó konferencia végére meggyőződhettünk arról, hogy színes és sokrétű a tehetséggondozás, és mindig van lehetőség a fejlődésre.

Impresszum

AMAPED
Verein Ungarische PädagogInnen in Österreich
E-Mail: office@amaped.at
Adresse:

Wien, 6. Bezirk, Mariahilfer Straße 1c, HT 2 / SOU Top 2
Hivatali órák / Bürozeiten:
Hétfö / Montag: 8:30 - 11:00
Szerda / Mittwoch: 17:00 - 20:00
Péntek / Freitag: 8:30 - 11:00

BIC: BAWAATWW
DVR-Nr.: 4008141
IBAN: AT22 1400 0028 1086 3440 ZVR-Zahl: 620854815

© AMAPED - Minden jog fenntartva - Alle Rechte vorbehalten