Csomor-Neugebauer Jeanette

Csomor-Neugebauer Jeanette vagyok, négy gyerek anyukája: a legnagyobbik fiam, Lél, 2003-ban, Emő lányom 2006-ban, Béla fiam 2010-ben, a legkisebb fiam, Bulcsú pedig 2016-ban született. Jómagam itt születtem és nőttem fel Bécsben. A bécsi egyetem bölcsészeti karán finn-ugor és román szakon végeztem.

Baba-mama foglalkozást az AMAPED-ben 2011. szeptemberétől tartok. A ZSONGÓ baba-mama-papa foglalkozást 2012. szeptemberétől tartom az AMAPED-ben, 2013. áprilisától a Floridsdorf-i Bildungszentrumba is jöhetnek „zsongózni“ a kisbabás és kisgyerekes szülők.

Zeneileg zongorázással kezdtem, gyerekkoromban jó néhány évet zongoráztam. A hegedüléssel csak felnőtt koromban kerültem kapcsolatba, elsőszülött gyermekem, Lél, másfél éves volt, amikor felfedeztem, hogy a hegedű „az én hangszerem“, azóta több megszakítással, de nagy szeretettel igyekszem a magyar népzenét elsajátítani.
Ez a zenéhez és hegedüléshez való szeretet nagy örömömre a gyerekeimre is „ráragadt“: mindhárman hegedülnek, a két nagyobbik zongorázik is.

A zene, az ének és a tánc mindig is fontos szerepet játszott az életemben: gimnazista koromban évekig jártam klasszikus táncoktatásra, kórusban énekeltem. A magyar néptánccal ill. népdalokkal először 1995-ben, egyetemista koromban érintkeztem, és azóta a magyar népzene, -tánc és -ének szívem és lelkem csücskévé vált.

1995 – 1999-ig a Fabatka Kamara bécsi magyar néptáncegyüttes aktív tagja, 1999 – 2011-ig pedig a szintén bécsi Napraforgók magyar néptáncegyüttes aktív tagja voltam. Jelenleg minden lehetőséget megragadok, hogy a családommal táncházba járjak.

Ezekből eredendően alkottam meg a foglalkozás súlypontját és ZSONGÓ elnevezést:

A magyar népi ének, zene és tánc együttes átélésének lehetőségét:

Zengjenek, zsongjanak a hegedű, a dalok, mondókák, ropjuk a táncot és élvezzük ezt a közösen eltöltött időt a gyerekekkel együtt!

 

Kurzusai a 2015-ös tanévben:

 

Kurzusaim

  • Zsongó

    Foglalkozásvezető: Mag. Csomor-N. Jeanette   Kedves szülök és babák, gyerköcök! A ZSONGÓ baba-mama foglalkozás egyelőre gyermeknevelés miatt szünetel!! A ZSONGÓ-n egyrészt feleleveníthetik és bővíthetik a csecsemőjükkel, kisgyerekükkel érkező szülők a magyar népdal, gyerek...

Elérhetősegem

zsongo@amaped.at
0699/101 701 75

Kapcsolat

Impresszum

AMAPED
Verein Ungarische PädagogInnen in Österreich
E-Mail: office@amaped.at
Adresse:

Wien, 6. Bezirk, Mariahilfer Straße 1c, HT 2 / SOU Top 2
Hivatali órák / Bürozeiten:
Hétfö / Montag: 8:30 - 11:00
Szerda / Mittwoch: 17:00 - 20:00
Péntek / Freitag: 8:30 - 11:00

BIC: BAWAATWW
DVR-Nr.: 4008141
IBAN: AT22 1400 0028 1086 3440 ZVR-Zahl: 620854815

© AMAPED - Minden jog fenntartva - Alle Rechte vorbehalten