Mátyás király emléknap

Az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete egész délutános-estés programot szervezett Hunyadi Mátyás királyunk emlékére október 13-án, szombaton Bécsben, a Mátyás király-emlékév alkalmából.

16 órától gyermek kézműves foglalkozás várta a kicsiket Piszker Ágnessel, 17 órától pedig a gyerekek Csernik Szende székely lábbábos és mesemondó műsorát élvezhették a szüleikkel együtt. Csernik Szende azt vallja: „Hiszek a mesékben, hiszek az élő szóban, a kincsben, a mese teremtő erejében. Mert a mese-szó a nép összetartó íze, lelke, a mesemondó ezt közvetíti.” A programban volt Mátyás király mese vetítés és középkori fegyverbemutató is. Ez utóbbi program megvalósulásában közreműködött Almási János, Thiele Ádám, Ulrich Jakubec és Tóth Kálmán, a Pápai Huszár Egyesülettől.

18 órakor vette kezdetét a két részből álló színes ünnepi műsor. A vendégeket Steip Ferenc, az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetének elnöke köszöntötte, aki megköszönte a rendezvény megszervezésében közreműködők munkáját. Külön köszönetét fejezte ki Kilyénfalvi Gábornak, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület vezetőjének, aki az este főszervezője volt.

A köszöntő szavak után Pap Péter Thuróczi János Magyar krónikájából (1488) olvasott fel részleteket, miközben Víg Margit viola d’amore vonós hangszeren kísérte. Majd Krommer Kinga furulyán, Pap Ildikó ütőgardonon, Pap Péter tekerőlanton és Víg Margit fidulán játszotta el az Ungarescát és a Sövénytáncot, mely Aragóniai Beatrix és Mátyás király fényes esküvőjén, 1476-ban hangzott el. A soproni Kvintesszencia Régizene Együttes Mátyás király udvari zenéit, táncait mutatta be különböző hangszereken és olasz nyelvű énekekkel (Chorea polonica, Proporcio, Fata la parte, Chorea Hungarica, Intrada, Ti parti). A program második felében Czaier Péter tekerőlanton játszott reneszánsz zenét.

A reneszánsz dallamok mellett prózai program is helyet kapott a műsorban. Rozs Péter, régész, középkor kutató Mátyás királyról és a fekete seregről tartott rendkívül érdekes előadást, majd az este második felében beszélt Mátyás király és Bécs kapcsolatáról is. Az AMAPED diákjai rövid színdarabban dolgozták fel Mátyás király A kolozsvári bíró című meséjét. A csataterek történelmi filmek sorozat A szabácsi vár ostroma című részét is levetítették a közönségnek. A magyar történelem egyik nagy csatája elevenedett meg az animációs technika segítségével. A várat a törökök építették és Mátyás király ügyes csellel foglalta el 1476-ban.

Végül a Délibáb Kultúregyesület Rézsarkantyú Citerazenekara és a Barka Bécsi Magyar Népdalkör moldvai dallamokkal szórakoztatta a közönséget. Fazekas Csilla, KCSP-ösztöndíjas pedig egy moldvai csángó Mátyás királyról szóló dicsőítő dalt énekelt, miközben Pap Péter tekerőlanton kísérte.

A változatos programban minden érkelődő megtalálhatta a saját ízlésének tetszőt, a műsor után a büfénél a közönség megoszthatta véleményét a fellépőkkel is.

Köszönjük a Budavári Nemzeti Körnek, hogy a Magyar Szent Koronáról szóló fotókiállítás a rendezvény színvonalát emelte.

Impresszum

AMAPED
Verein Ungarische PädagogInnen in Österreich
E-Mail: office@amaped.at
Adresse:

Wien, 6. Bezirk, Mariahilfer Straße 1c, HT 2 / SOU Top 2
Hivatali órák / Bürozeiten:
Hétfö / Montag: 8:30 - 11:00
Szerda / Mittwoch: 17:00 - 20:00
Péntek / Freitag: 8:30 - 11:00

BIC: BAWAATWW
DVR-Nr.: 4008141
IBAN: AT22 1400 0028 1086 3440 ZVR-Zahl: 620854815

© AMAPED - Minden jog fenntartva - Alle Rechte vorbehalten