Adventi élménygyűjtés Budapesten

Home/Összefoglalók/Adventi élménygyűjtés Budapesten

Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala 2016-ban sikerrel pályázott a Rákóczi Szövetség diaszpóra- és szórványprogram pályázatán, így 2017. júniusáig összesen nyolcvan ausztriai magyar fiatal kap lehetőséget arra, hogy az anyaországba utazzon, és megismerkedjen annak fővárosával, tájaival, történelmi és idegenforgalmi nevezetességeivel. Az első négy napos kirándulásra december 7 és 11 között került sor.

A Kerekasztal tagszervezete, az AMAPED koordinálta a pályázat ausztriai részét, a szervezést Miklós Tünde, a Magyar Állam Körősi Csoma Sándor Programjának ösztöndíjasa vállalta. Hamar elfogyott a meghirdetett húsz hely, Bécs mellett Linzből is érkeztek a jelentkezések. A 10-14 éves gyermekek 2016.december 7-én este fél nyolckor indultak el Bécsből, a Kerekasztal két ösztöndíjasának (Miklós Tünde és Bogdán Tibor) kíséretében.

Az utazás jó hangulatban zajlott, érkezéskor Dunai Márk Bence és Görcsös Katalin, a program koordinátorai fogadtak bennünket, és értékes ajándékkal kedveskedtek mindenkinek. Ezután elfoglaltuk a szobáinkat az igényes, háromcsillagos szállodában, és lepihentünk. Csütörtökön, reggeli után Esztergomba utaztunk, ahol megcsodálhattuk a Bazilikát, és voltunk a Vármúzeumban is. Közben megismerkedtünk a kanadai, chilei, és ausztráliai magyarokkal is, akik velünk együtt vettek részt ebben a turnusban. Ebéd után Visegrád következett, ahol kitűnő idegenvezetés mellett járhattuk be a Mátyás Király Múzeumot. A vacsorát követően megnéztük a méltán híres Lovasíjász című filmet, majd nyugovóra tértünk.

Pénteken a reggelit követően a Magyarság Házába látogattunk el, ahol megnéztük a „Mi, magyarok” című kiállítást, melynek keretében a gyermekeknek lehetőségük volt többek között belebújni a huszárok öltözékébe, kipróbálni a Rubik kockát, vagy belehallgatni a régi idők magyarjainak, valamint a mai, különböző tájegységeken élő magyar embereknek a beszédébe. Ezt követően a Rákóczi Szövetség elnöke, dr. Halzl József, és Csáky Csongor, a szövetség főtitkára fogadta a kis csapatot. Ebéd után sétáltunk a Halászbástyán, gyönyörködtünk a panorámában, és felfedeztük a Budai Várat. Megnéztük a Várkertben a karácsonyi vásárt, majd átsétáltunk a Lánchídon a Parlamentbe. Meglátogattuk az Országgyűlési Múzeumot, láthattuk a Szent Koronát, megnézhettük az üléstermet, így élménnyel gazdagodva ültünk le vacsorázni. Étkezés után a nagyobbak a táncházba mentek, a többiek pedig csapatépítő játékokat játszottak.

Szombaton első állomásunk a Csodák Palotája volt, ahol a gyermekek a különböző állomásokon kísérletekkel tehették próbára a fizika és kémia törvényszerűségeit, valamint egy rövid előadást is meghallgathattunk ezekről. Ebéd után egy nagyot sétáltunk a Városligetben, majd megéheztünk, így vacsorázni tértünk. A nap a Fővárosi Nagycirkusz előadásának megtekintésével ért véget.

Nagyon hamar lett vasárnap, a hazaindulásunk napja. A reggelit követően összecsomagoltunk, majd tíz óra körül felsétáltunk a Gellért hegyre, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a városra. Ebéd után elbúcsúztunk Bencétől és Katától, akik szíves házigazdának bizonyultak, és mindent megtettek, hogy sok élménnyel és hasznos tapasztalattal indulhassunk haza.

Hálásan köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának, és az AMAPED-nek, valamint a szervezést és a gyermekek felügyeletét Miklós Tündének, valamint a kiránduláson kísérőként való közreműködést Bogdán Tibornak.

A következő kirándulásra előreláthatóan január 20 és 23 között kerül sor, erre szeretettel várjuk a 15-25 éves ausztriai magyar fiatalok jelentkezését.

A kirándulásról készült képeket a galériában tekinthetik meg.