Matematika

Home/Tanfolyamok/Matematika

Matematika

Szombatonként 9:30-11:30-ig 7. osztálytól érettségiig várok érdeklődőket matematika-gondozásra, gazdagításra.  A foglalkozás célja a matetmatikai és érintőlegesen egyéb természettudományi képességek építése, mely egyénileg jelenthet ismétlést vagy elmélyülést is.

Az anyagismétlés, korrepetáció esetén vallom (és a gyakorlat igazol), hogy a megértésen keresztül vezet az út a sikerhez. Az iskolai oktatásban sok tanár a szűk óraszám mellett pont a mélyebb összefüggések megértésére nem tud elég időt szánni, a matematika így obskúrus “varázsigék” (szabályok) bemagolása marad.

Hasonló a helyzet a tehetséggondozás terén: az iskolai keretekhez képest mélységben, tartalom való gazdagítást kínálok, számítástechnikai eszközökkel, programozással egybekötve.

Az foglalkozás jó hangulatban telik. Magyarázataim személyre szabottak. Tanoncaim a matek egyszerűségére (vagy akár szépségére) lesznek figyelmesek, így az első sikerélmények után már szívesen foglalkoznak a tárggyal (vagy meg is szeretik).

Szervezés

Az év folyamán bármikor lehet jönni, csatlakozni. Igyekszem felmérni a fiatal igényeit, és a szerint alakítjuk a foglalkozást. A potenciálisan széles korbeli szórás miatt a órák pontos módja a gyakorlatban fog kialakulni.

Ha először jöttök, a foglakozást megelőző péntekig jelezzétek a 0650 7922400-as telefonszám alatt.