Mesemondó- és szavalóverseny a Mátyás király emlékév alkalmából

Home/Összefoglalók/Mesemondó- és szavalóverseny a Mátyás király emlékév alkalmából

Mátyás király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából rendezett mesemondó- és szavalóversenyt az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete április 14 – én szombaton, délelőtt 10 órától. A versenyen összesen 285 versenyző vett részt, a nagy létszámra való tekintettel a rendezvény három helyszínen, az AMAPED termeiben, a bécsi Collegium Hungaricumban, valamint a bécsi Magyar Nagykövetségen zajlott. Az eseményre Ausztria mellett Magyarországról, a Felvidékről és Vajdaságból érkeztek versenyzők, óvodás kortól egészen a felnőtt kategóriáig. Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének munkatársai annyi kikötést tettek az elszavalandó művek kapcsán, hogy a felsősök és gimnazistáknak mindenképpen Mátyás királyhoz kapcsolódó művet kellett választaniuk, a kisebbek szabadon választott verssel vagy prózával indulhattak.

A mesemondó- és szavalóverseny megnyitójára mind a három helyszínen 10 órakor került sor, a bécsi Magyar Nagykövetségen Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke, valamint dr. Perényi János, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg a versenyt, az AMAPEDben Sági Zsuzsanna, az AMAPED elnökhelyettese, míg a Collegium Hungaricumban pedig Koleszár Ildikó, az AMAPED vezetőségének tagja, valamint az intézet igazgatója, Mag. Molnár Mária köszöntötte a résztvevőket.

A verseny során az AMAPED termeiben először a legkisebbek mérhették össze tudásukat, a Magyarországról érkezett ovisok, valamint kisiskolások mesékkel és versekkel szórakoztatták és bűvölték el a közönséget és a zsűrit, akik a kicsik esetében Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület művészeti vezetője és Szabó Csilla, az ÉS!? színház rendezője voltak. Egy másik zsűri párost alkotott Balázs Emese, a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás egyik alapítója és vezetőségi tagja, valamint Karvanszky Mónika, az Ausztriai Református Lelkigondozói Szolgálat lelkésze, akik a határon túli óvodásokat, valamint az elsős korosztály verseit és prózáit hallgatták meg. A határon túli kisiskolások, valamint a nagyobbak verseit Hegedűs Ildikó, a győri Holdszínház vezetője és Németh Ervin, a soproni Petőfi Sándor színház dramaturgja zsűrizték.

A Collegium Hungaricumban dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem egyetemi oktatója, az élményközpontú irodalomtanítás szószólója, valamint dr. Csontos Pál, a Debreceni Nyári Egyetem tanulmányi igazgatója, a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének egyetemi oktatója ültek egy zsűriasztalhoz, ők a határon túliak, valamint a kisiskolások prózáit hallgathatták meg a Balaton teremben, és értékelték utána. A Bécsi Magyar Iskolaegyesület 4. emeleti Klub szobájában Mag. Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület pedagógiai igazgatója, valamint Dr. Leber-Zs. Tóth Edina, a bécsi oktatási intézmények felügyeletét ellátó “Stadtschulrat” magyar nyelvi oktatója és vizsgáztatója alkották a zsűrit, náluk a 2006-2007-es születésű diákok mondták el meséiket.

A bécsi Magyar Nagykövetségen újabb három zsűri kapott helyet, Dr. Újvárosi Veronika ügyvéd, az Újvárosi Veronika Ügyvédi Iroda vezetője és Marton Krisztina Humán Erőforrás tanácsadó a felnőtteket, valamint a felsősök verseit zsűrizték, míg Kautzky Armand Jászai díjas színművész, szinkronszínész, a Madách Színház tagja, valamint Foki Dániel operaénekes, a Virtuózok 2014. évi versenyének különdíjasa a felsősök prózáit hallgatták meg. A harmadik zsűri párost alkotó dr. Szoták Szilvia, az Imre Samu Intézet elnöke és Hadikné dr Végh Katalin, a budapesti Madách Imre Gimnázium kutató tanára a gimnazista diákok prózáit véleményezték.

Az eredményhirdetést megelőzően 14 órától a Nagykovácsi Muzsikások előadásán vehettek részt a kicsik és nagyok egyaránt, a feszült várakozást táncházzal oldották a szervezők. Az ünnepélyes eredményhirdetés végül 15 órakor vette kezdetét, Mentsik Szilvia és dr. Perényi János mondott röviden köszönetet a versenyzőknek, ezt követően pedig Foki Dániel operaénekes műsora következett. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor levélben üdvözölte az AMAPED szavalóversenyén résztvevőket, felkészítő tanárokat. Gratulált a szervezőknek és további sok sikert kívánt. A verseny során minden résztvevő emléklapot és kis ajándékcsomagot kapott, a Nagykövetségen kihirdetett díjazottak pedig jutalom könyvvel és éremmel térhettek haza.

A nyertesek között további nyereményeket sorsoltunk ki, melyeket egy független személy, Cziráky Viktória, Magyarország legfiatalabb írónője húzott ki. A szerencsések között gazdára talált Viktória A hibrid című könyve, a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum jóvoltából egy négy fős egész napos belépő, a NaturMed Hotel Carbona felajánlásából egy négy főre szóló hétvégi kirándulás, a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás különdíja, melynek köszönhetően a nyertes egész osztálya hivatalos egy egy napos kirándulásra, valamint a Debreceni Nyári Egyetem különdíjának köszönhetően egy szerencsés egy nyári táborral is gazdagabb lett.

Köszönjük mindenkinek a részvételt! :) Külön szeretnénk köszönetünket kifejezni a Bécsi Magyar Nagykövetségnek és a Collegium Hungaricumnak a helyszínek biztosításáért, valamint a BGA Zrt. támogatásáért, amely nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg.

Helyezettek:

Magyarországi óvodások versei:

        Vadász Nimród – különdíj

Magyarországi óvodások prózái:

        Végh Zsombor Péter – különdíj

        Csernák Emese – különdíj

        Kelner Alex – különdíj

Határon túli óvodások előadásai:

        Gardovszky Isabella – különdíj

        Szennay Szilárd – különdíj

        Bíró Mikolt Anikó – különdíj

2009-2011 között született magyarországi diákok versei:

        Veres Áron, Veres Ádám – különdíj

        Földvárszki Fanni – III. helyezett

        Szabó Péter – II. helyezett

        Hegedűs-Ari Mátyás – I. helyezett

Határon túli kisiskolások versei:

        Benold Dávid, Benold Ádám – különdíj

        Phillip Bauer – különdíj

        Gardil Roland – különdíj

        Purda Vivien – III. helyezett

        Goszpity Iszidóra – II. helyezett

        Horváth Ákos – I. helyezett

Határon túli felsősök és gimnazisták versei:

        Paraszti Erika – különdíj

        Nagy Aurea – III. helyezett

        Kormányos Ákos – II. helyezett

        Bagári András – I. helyezett

2007-2008-ban született magyarországi diákok versei:

        Szabó Vencel – különdíj

        Németh Júlia – különdíj

        Szöllősi Dóra – különdíj

        Nagy Kristóf Dániel – III. helyezett

        Béres Réka Ildikó – II. helyezett

        Boross Kristóf – I. helyezett

2009.06.01-2011 között született magyarországi diákok versei:

        Szatzker Gellért – különdíj

        Vidák Máté Patrik – III. helyezett

        Bárdos Levente Mátyás – II. helyezett

        Kovács Kincső – I. helyezett

Felnőttek:

        Fekete Flóra Mercédesz – III. helyezett

        Kottmayer Tibor – II. helyezett

        Lehoczki-Lénárd Valentina – I. helyezett

2004-2006 között született magyarországi diákok versei:

        Antal Dorka – III. helyezett

        Rudics Mátyás – II. helyezett

        Bozsoki Csilla és Bozsoki Tünde – I. helyezett

2004.05.31-2006.05.31. között született magyarországi diákok prózái:

        Bányai Eszter – különdíj

        Kertész Domokos Bodó – különdíj

        Várda Sára – III. helyezett

        Sugár Levente – II. helyezett

        Váradi Emma – I. helyezett

2004.05.31. előtt született magyarországi diákok prózái:

        Sevelya Virág – különdíj

        Tóth Levente – különdíj

        Orsós Katalin – II. helyezett

        Srácz-Lukács Eszter Lili – I. helyezett

        Tőke Domonkos – I. helyezett

2003-ban vagy korábban született magyarországi diákok versei:

        Bicskei László – III. helyezett

        Kövesi Viktória – II. helyezett

        Török Beáta – I. helyezett

2008-2009.05.31. között született magyarországi diákok prózái:

        Szakály Dominik Péter – különdíj

        Sereglei Liza Natália – különdíj

        Szabó Boróka Lilla – III. helyezett

        Nagy Anna Napsugár – II. helyezett

        Papp Lilla Kata – I. helyezett

2006.06.01-2007.12.31. között született magyarországi diákok prózái:

        Bernvallner Gergő – különdíj

        Takács Sólyom – III. helyezett

        Németh Domonkos – II. helyezett

        Kovács Ivó Milán – I. helyezett

A határon túli versenyzők prózái:

        Nagy Andrea – különdíj

        Bayer Ákos – különdíj

        Gazetovici Leticia – III. helyezett

        Horváth Enikő – II. helyezett

        Molnár Lara – I. helyezett