Kellemes nyarat kívánunk!

Home/Összefoglalók/Kellemes nyarat kívánunk!

Kedves Gyerekek, Diákok, Szülők!

Kedves Kollégák!

Ezen héten zárjuk a 2020/2021-es tanévet, amely a világjárvány ideje alatt nem lehetett olyan, mint azt szerettük volna. Azonban én mégis büszke és bizakodó vagyok, hiszen megmaradtunk, nem hagytuk, hogy elsodorjon bennünket az ár.

Sok dolgot tanultunk meg egymástól, egymásról. A világ megváltozott körülöttünk, nekünk követnünk kellett egy új utat. Hogy ez az út jobb-e még nem látszik, de azt már tudjuk, hogy az összefogásban erő van! Online tanítás… ugyan kérem, ez egy Amapedes diáknak, egy Amapedes tanárnak nem kihívás! Működik, így is működik! Azért az nagyszerű volt, amikor néha személyesen is találkoztunk, újra láthattuk egymást. Nagyon bízom abban, hogy a jövő év a találkozások éve lesz, az újra találkozásoké. Megtartjuk az online foglalkozásokat, ott ahol erre igény és lehetőség van. Nagyon örülök, hogy a diákok létszáma nem csökkent, minden csoportunk működik tovább.

Kedves Szülők, nektek külön szeretném megköszönni, hogy ezer más feladat mellett odafigyeltetek a gyermekeitekre, hogy ebben a gyakran zűrös és átláthatatlan helyzetben is fontos volt a számotokra a magyar nyelv. Biztosan nem volt egyszerű, az olykor fáradt, fásult, érdeklődésüket, motivációjukat elvesztett csemetéket a „Homeschooling“ (még a szó is faramuci) rávenni, hogy a magyarórán is részt vegyenek.

Az Amaped tanárai megfeszített erővel és töretlen lelkesedéssel, szeretettel dolgoztak, hogy a képernyőn keresztül is tanítsanak, megtartsák a Ringatót, az ovit, az iskolai oktatást. Hálásan köszönöm nekik a munkájukat! Nincs magyar suli gyerekek, diákok nélkül, bevallom féltem, hogy amikor felvillan a képernyő lesz-e majd vissza mosolygó nebuló, aki még így is, virtuálisan megjelenik az órán, de rendszeresen ott ültek a foglalkozásokon.

Köszönöm, hogy a munkánkat jó szóval is támogattátok, sok kedves levelet, telefont kaptam, vagy az utolsó hetekben személyes találkozások alkalmával kifejeztétek, hogy jó az Amaped közösségéhez tartozni.

Az magam és minden tanár kollégám nevében szeretettel kívánok szép nyarat, jó pihenést, kikapcsolódást! Szeptember 11-én indul az új tanítási év. Terveink szerint kirándulással nyitjuk meg a 2021/22-es tanévet, amelyről augusztusban részletesen tájékoztatunk mindenkit.

Bízzunk benne, hogy a jövő tanévben sok időt tölthetünk együtt személyesen!

Szeretettel:

Mentsik Szilvia